2. fejezet Luna

Milyen régen volt,hogy emberrel találkoztam.Jared volt az utolsó.Az őrült festő.A színeibe halt bele őszintén.

Egész álló nap a házában lévő szobákat festette.Újra meg újra. Nekem tetszett a monotonsága, ezzel együtt elragadó képeket festett a falakra. Ó-Jared a jó öreg Jared.

Egy éve én még ott ültem a szobájában és alkottam vele. Majd egyik napról a másikra egyre rosszabbul lett, nem tudtam miért. Rájöttem.Ő mindent ki akart festeni.Magát kívülről-belülről.De szép halál egy festőnek aki festékmérgezésbe hal bele.. Kár volt érte.

Ő ott állt egy fa mellett a fényképezőgépével fókuszált valamire.Bár nem értettem innen,hogyan láthatja.Még az én szuper érzékeny szememnek is alig volt kivehető. Egy csíkos hátú mókus volt.Szóval természetfotóssal van dolgom.-gondoltam magamban.

Ahogy épp a mókust figyeltem,egyszer csak azt vettem észre,hogy engem bámul és a fényképezőjét rám irányítja.

Megijedtem, amilyen gyorsan csak tudtam ugrottam fáról fára.Csak ne hogy észre vegyen könyörgöm Lémosznak Csak ne.

Padarla büntetése kibírhatatlan lenne.

A magamfajta,csak azoknak mutatja magát akik teljes valójukban hisznek benne. A tiszta lelkű halandónak.

Végül egy fenyőfa tetején találtam menedéket ahol őt is szemmel tarthattam.Sötét kék cipzáros pulóver volt rajta,és sötétbarna haja kikandikált a sapkája alól.Edző cipőt viselt,barna nadrággal.Ide való jelenség volt.Élesítettem a látásomon,hogy jobban szemügyre vehessem.Zöld szeme volt...a leggyönyörűbb zöld szem amit valaha láttam.És a keze...egy művész keze volt.Éreztem a művészet kisugárzását,talán ez vonzott ide ma este.Élesebbre állította az objektívet,és kattintott,aztán megint.A teste megfeszült a koncentrálásban,és görnyedt pózban hajolt a kamerához.Órákat üldögélt,és dolgozott,aztán összecsukta az állványát,és elindult az erdő széléhez.Én is felálltam az ágról,és úgy döntöttem mára eleget láttam,amikor megreccsent az alattam lévő ág.A fiú megfordult,és rám nézett.Találkozott a tekintetünk,és egy másodperc múlva már el is tűntem.-Biztosan azt fogja hinni,hogy képzelődött,biztosan-próbáltam lelket önteni magamba,ahogy a lakom felé közelítettem.-Holnapra el is felejti...és ha nem???

Leültem egy farönkre,miközben a fejemet szorongattam.-Nem csinálhatom újra ezt-viaskodtam magammal,amikor egy kéz érintését éreztem a vállamon,amitől összerezzentem és megfordultam.

-Nocsak-nocsak,rossz a lelkiismeretünk?

-Ahh,csak te vagy az Dee a frászt hozod rám.

-Nem akarsz elmesélni valamit?-azzal mosolyogva ledobta magát mellém a földre.Gyönyörű szőke haja volt,és hozzá szürke szeme.Az arcáról sugárzott a szépség,és a természetesség.

-Ugyan miért?-kérdeztem vissza,de akkor már megéreztem,hogy lebuktam.Dee mintha a fejembe látott volna,úgy válaszolt.

-Új kiszemelt?

-Á,dehogy.Csak sétálgattam és élveztem az erdő csöndjét.

-Meg a fiút,azzal a géppel mi?-nevetett és a fák közé mutatott,ahonnan az előbb rohantam el.

-Cssssss, megőrültél?És ha Kaleb megtudja?

-Tudod,hogy ő ilyenkor még nincs itt.Ketten vagyunk Luna.Meséld el.

-Nem lehet Dee,mert ezt nem szabad csinálnom.Ha Padarla megtudja...Jared után közölte,hogy legközelebb nem lesz irgalmas.

-Mindenki tudja,hogy nem te sugalltad Jarednek az öngyilkosságot.Ez a saját döntése volt.

-Tudom,de nem kockáztathatok.

-Luna.-mondta,és közben megszorította a kezem.-Nincs semmi baj.Nem tettél semmi rosszat.Csak mond el.

Haboztam.Tudtam,hogy nem szabadna elmondanom,sőt még gondolnom sem szabadna rá,de képtelen voltam.Megfogott az a fiú,mint annak idején Jared.Végül még is úgy döntöttem,hogy elmondom.

-Ma láttam először,az erdő szélén gitározott,és énekelt.Nagyon bánatos Dee,érzem.Kinn ült egy keveset,aztán elment.Gondolom nem lakhat messze.Aztán kijött egy órával később,és akkor már fényképező gép volt nála.Fotózgatott egy pár órát aztán elindult.Dee...azt hiszem lefotózott egy óvatlan pillanatban.Épp másra figyeltem,és mire feleszméltem már az objektívet élesítette rajtam.És mikor összepakolt,megreccsent az ág alattam,és rám nézett.Össze találkozott a tekintetünk...

-Mondtam én,hogy le kéne állj az evéssel-kuncogott.Hát igen...ez Dee.A komolytalan kis fruska.-De komolyra fordítva a szót,nem hiszem,hogy meglátott.Ha meg igen,majd az árnyékokra,meg a fényre fogja,ahogy a többi halandó.Minden esetre legközelebb óvatosabban-azzal kacsintott,és felállt a földről.Még ezt is olyan kecsesen,és bájosan csinálta,hogy az már természet ellenesen festett.

-És nem szólok Kalebnek-mondta,és már indult is a lak felé.

-Még jó,hogy-gondoltam magamban,és én is felálltam.Vissza kell fognom magam.Ez nem történhet meg újra.Nem leshetem ki többet.De sajnos ahogy Dee is tudja én is tudom.Sokkal izgalmasabb dolog ez ennél...

1.fejezet Gabe

A nevem Gabe. A történetem szomorú, vagy boldog ezt döntsd el te.


Kiléptem a ház ajtaján és szembe találtam magam egy fenyőerdővel.Már 3 hónapja lakunk Kanadában, de még mindig nem tudtam megszokni a tájat.
Hátamra vettem a gitáromat és neki vágtam a rengetegnek.Pár percnyire  volt a háztól a törzshelyem,egy hétköznapi farönk ami nekem a menedéket jelenti.Lassan elballagtam odáig,a lábam alatt recsegtek a fenyőtüskék és útközben tobozokat rugdostam.Közeledik a tél.Vajon hova fogok kiülni ha mindent hó borít?
Leültem a szokásos helyemre és csak nézelődtem,hogy hogy lehet ilyen gyönyörű a természet.A Napsugár áthatolt a fenyők között és csíkokban bevilágította az erdőt,a fákon zöld moha nőtt és a közelben forrás csobogott.
Ekkor esett a fejemre valami,majd le az ölembe. Egy makk. A felettem lévő fáról egy mókus tekintett le bosszúsan.
-Látod Gabe-mondtam magamnak-nem is vagy olyan egyedül.
Elővettem a gitárom és dalba fogtam. Ilyenkor ismét Angliába éreztem magam,a forgalmas Oxford Street-et jártam és a Soho utcáit.Hiányzott a nyüzsgés,hiányoztak a barátaim.
Kint ültem még sötétedésig,majd hazaindultam.
Ahogy magam mögött hagytam az erdőt,eszembe jutott a régi életem.A közös éneklések,a lazulások a barátaimmal,és Kate...talán már el is felejtett,olyan rég volt.Már a hátsó ajtónál jártam,amikor meghallottam a neszt magam mögött.Megfordultam,de mire oda néztem,már csak ezüstös csillanást láttam.Biztos csak a hold...-gondoltam,miközben jelentőség teljesen az égre meredtem,mint aki arra vár,hogy a hold majd beismerő vallomást tesz.A lakásba belépve megcsapott a vacsora illata,amitől hányingerem lett.Anya soha sem főzött Londonban,mindig rendeltük a kaját.Híres újságíró volt,akinek soha nem volt ideje olyan csekély dolgokkal foglalkozni,mint a főzés,de nem panaszkodtam,a sarki kínainál csinálták a legjobb édes-savanyút...
-Gabe,gyere enni,mindjárt kész a vacsi!-ordítja anyám a konyhából,miközben egyik kezével próbálja félre húzni az összeégett bolognait.
-Nem,köszi anya.Most nem vagyok éhes.Kicsit később...
Anyám,még mindig tudja,hogy haragszom rá,amiért eljöttünk.Felrohanok a szobámba a fényképező gépemért,és úgy döntök kimegyek egy kicsit fotózgatni.Londonban folyton nálam volt.Kate mindig mondta,hogy jó érzékem van az ilyesmihez.Elkapni a pillanatot...a pillanatot amit más nem lát meg.Ahhhj Kate...
Leveszem a fényképezőt a polcról,és megtörölgetem a kijelzőt.Még nem vettem kézbe amióta itt lakunk,nem volt erőm megnézni,hogy mi maradt rajta.Leülök a laptopom elé és elkezdem felmásolgatni a képeket.Josh,amint épp 3 lépcsősort ugrik át a deszkájával,egy utcai zenész,amint gitározik,Bruce falat mászik,Anya riportot készít,Kate a tengerparton...Kate a fűben,Kate a szobámban.Az utolsó képnél megállok egy percre.Ez volt az a nap,amikor Kate-tel összejöttünk.Elmentünk sétálgatni,és a végén egy hangulatos kávézóban kötöttünk ki.Mikor épp indulni akartunk Kate szeretett volna egy közös képet kettőnkről,így megkértünk egy vendéget,aki csapnivaló fotós volt,de a kép annyira rosszul sikerült,hogy az már jó volt.A mögöttünk lévő fal homályos lett,szinte elmozdult,de a csókunk teljesen éles volt,mintha egy mozgó vonatban ültünk volna.Elismerésem a "fotósnak".Otthon kicsit fel photoshoppoltam,és tökéletes lett.Az egeret a törlés gomb fölé tettem,de nem bírtam kattintani.Mintha az életemet kellett volna kitöröljem.
Kitéptem a gépből a csatlakozót,a hónom alá csaptam az állványt,és már a lépcsőn rohantam.
-Elmentem anya!-mondtam,és már a hátsó ajtónál jártam.
-Hova-hova ilyen későn?-kérdezte anyám felhúzott szemöldökkel,aztán meglátta a gépet,és felderült az arca.Tudta,hogy ha már fotózok,akkor valamelyest jobban vagyok.
-Fotózgatok,egy kicsit az erdőnél,nem jövök nagyon későn.
-Jól,van,de vigyázz magadra.Az erdőnek egyes részei nem biztonságosak.
-Persze,persze anya...-azzal már kinn is voltam az ajtón.