A nevem Gabe. A történetem szomorú, vagy boldog ezt döntsd el te.
Kiléptem a ház ajtaján és szembe találtam magam egy fenyőerdővel.Már 3 hónapja lakunk Kanadában, de még mindig nem tudtam megszokni a tájat.
Hátamra vettem a gitáromat és neki vágtam a rengetegnek.Pár percnyire volt a háztól a törzshelyem,egy hétköznapi farönk ami nekem a menedéket jelenti.Lassan elballagtam odáig,a lábam alatt recsegtek a fenyőtüskék és útközben tobozokat rugdostam.Közeledik a tél.Vajon hova fogok kiülni ha mindent hó borít?
Leültem a szokásos helyemre és csak nézelődtem,hogy hogy lehet ilyen gyönyörű a természet.A Napsugár áthatolt a fenyők között és csíkokban bevilágította az erdőt,a fákon zöld moha nőtt és a közelben forrás csobogott.
Ekkor esett a fejemre valami,majd le az ölembe. Egy makk. A felettem lévő fáról egy mókus tekintett le bosszúsan.
-Látod Gabe-mondtam magamnak-nem is vagy olyan egyedül.
Elővettem a gitárom és dalba fogtam. Ilyenkor ismét Angliába éreztem magam,a forgalmas Oxford Street-et jártam és a Soho utcáit.Hiányzott a nyüzsgés,hiányoztak a barátaim.
Kint ültem még sötétedésig,majd hazaindultam.
Ahogy magam mögött hagytam az erdőt,eszembe jutott a régi életem.A közös éneklések,a lazulások a barátaimmal,és Kate...talán már el is felejtett,olyan rég volt.Már a hátsó ajtónál jártam,amikor meghallottam a neszt magam mögött.Megfordultam,de mire oda néztem,már csak ezüstös csillanást láttam.Biztos csak a hold...-gondoltam,miközben jelentőség teljesen az égre meredtem,mint aki arra vár,hogy a hold majd beismerő vallomást tesz.A lakásba belépve megcsapott a vacsora illata,amitől hányingerem lett.Anya soha sem főzött Londonban,mindig rendeltük a kaját.Híres újságíró volt,akinek soha nem volt ideje olyan csekély dolgokkal foglalkozni,mint a főzés,de nem panaszkodtam,a sarki kínainál csinálták a legjobb édes-savanyút...
-Gabe,gyere enni,mindjárt kész a vacsi!-ordítja anyám a konyhából,miközben egyik kezével próbálja félre húzni az összeégett bolognait.
-Nem,köszi anya.Most nem vagyok éhes.Kicsit később...
Anyám,még mindig tudja,hogy haragszom rá,amiért eljöttünk.Felrohanok a szobámba a fényképező gépemért,és úgy döntök kimegyek egy kicsit fotózgatni.Londonban folyton nálam volt.Kate mindig mondta,hogy jó érzékem van az ilyesmihez.Elkapni a pillanatot...a pillanatot amit más nem lát meg.Ahhhj Kate...
Leveszem a fényképezőt a polcról,és megtörölgetem a kijelzőt.Még nem vettem kézbe amióta itt lakunk,nem volt erőm megnézni,hogy mi maradt rajta.Leülök a laptopom elé és elkezdem felmásolgatni a képeket.Josh,amint épp 3 lépcsősort ugrik át a deszkájával,egy utcai zenész,amint gitározik,Bruce falat mászik,Anya riportot készít,Kate a tengerparton...Kate a fűben,Kate a szobámban.Az utolsó képnél megállok egy percre.Ez volt az a nap,amikor Kate-tel összejöttünk.Elmentünk sétálgatni,és a végén egy hangulatos kávézóban kötöttünk ki.Mikor épp indulni akartunk Kate szeretett volna egy közös képet kettőnkről,így megkértünk egy vendéget,aki csapnivaló fotós volt,de a kép annyira rosszul sikerült,hogy az már jó volt.A mögöttünk lévő fal homályos lett,szinte elmozdult,de a csókunk teljesen éles volt,mintha egy mozgó vonatban ültünk volna.Elismerésem a "fotósnak".Otthon kicsit fel photoshoppoltam,és tökéletes lett.Az egeret a törlés gomb fölé tettem,de nem bírtam kattintani.Mintha az életemet kellett volna kitöröljem.
Kitéptem a gépből a csatlakozót,a hónom alá csaptam az állványt,és már a lépcsőn rohantam.
-Elmentem anya!-mondtam,és már a hátsó ajtónál jártam.
-Hova-hova ilyen későn?-kérdezte anyám felhúzott szemöldökkel,aztán meglátta a gépet,és felderült az arca.Tudta,hogy ha már fotózok,akkor valamelyest jobban vagyok.
-Fotózgatok,egy kicsit az erdőnél,nem jövök nagyon későn.
-Jól,van,de vigyázz magadra.Az erdőnek egyes részei nem biztonságosak.
-Persze,persze anya...-azzal már kinn is voltam az ajtón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése